Nyilvánvaló, hogy a Sas-hegyről emberi hatásra az elmúlt évszázadokban nagyon sok növény- és állatfajfaj eltűnt. A Sas-hegy állatai és a Sas-hegy emlősei című fejezetek világosan érzékeltetik a problémát. Az utóbbiból itt csupán három mondatot idézünk: ˝Ma, az elszigetelődött, zsebkendőnyi hegyen csak olyan állatok tudnak tartósan megmaradni, amelyek kis területen mozognak, és azon belül minden szükséges búvóhelyet, táplálékot megtalálnak. Megszűntek a természetes ökológiai folyósok, azaz a közlekedési lehetőség a maradék zöld foltok között. Számos élőlény számára az utak, a zaj, a fény áthatolhatatlan akadályt jelentenek.˝.

 

Most csak néhány olyan fajt sorolunk fel, amelyekről úgy tudjuk, hogy az elmúlt évtizedekben eltűntek a területről. Ezek inkább csak példaként szolgálnak, hiszen több rendszertani egységről sosem készült átfogó ˝leltár˝. Ennek hiányában a veszteségek sem ismertek.

 

 

(Ptilophorus dufouri)

 

Az 5–10 mm hosszú bogárfaj előfordul Dél-Európában és a Kaukázusban, valamint Algériában. Hazánkban csak a Sas-hegyről és a budaörsi Csíki-hegyekből ismerjük, de az 1930-as évek óta nem találták. Életmódja ismeretlen. Imágói április végétől május közepéig a száraz sziklagyepek növényzetén tartózkodnak.

 

(Psilothrix femoralis)

 

A mindössze 3–5 mm hosszú bogárfaj előfordul Olaszországtól Mongóliáig. Hazánkban csak a Sas-hegyről ismerjük, de az 1950-es évek óta itt sem találták. Életmódja ismeretlen. Imágói május-júniusban a sztyepplejtők növényzetén találhatók.

 

(Oxytrypia orbiculosa)

 

A 35–44 milliméteres szárnyfesztávolságú lepke előfordul Spanyolországtól Japánig, de Nyugat-Európában igen ritka. Tudományos leírásához egy 1799-ben Szegeden talált példány szolgált. Később megtalálták a Budai-hegyek pusztafüves lejtőin, így a Sas-hegyen is, és a Duna-Tisza köze homoki gyepein. Lelőhelyein eleinte nem volt ritka, de később tisztázatlan okok miatt hazánkból eltűnt. Utolsó biztos adatai az 1930-as évek végéről valók. Mivel azonban élőhelyei ma is megvannak, és tápnövényei sem ritkák, újbóli felbukkanása nem zárható ki. Barnásszürke hernyói a föld alatt, az apró nőszirom (Iris pumila) és a homoki nőszirom (Iris arenaria) gyöktörzsében fejlődnek. A lepke szeptember-októberben, éjszaka repül, Magyarországon azonban nappal is gyűjtötték.

 

 

Két madárfaja van a hazai faunának, amelyek valamikor jellegzetes lakói voltak a Sas-hegynek, ám napjainkra eltűntek. Egyikük sajnos végérvényesen. A másik faj tavaszi vonuláskor még megfigyelhető valamikori fészkelő helyén, a két csúcsot borító sziklagyepen, ám költeni már nem marad itt.

 

(Monticola saxatilis)

 

Valamikor gyakori fészkelőnek számított a Budai-hegységben, és mint mediterrán eredetű faj, jellegzetes madara volt az itteni szőlővidékeknek. A filoxéra járvány előtt – bár bizonyító adat nem áll rendelkezésünkre – a Sas-hegy oldalába telepített szőlősorok felső, sziklagyepekkel határos részén minden bizonnyal fészkelt. Erre utaló tény, hogy 1980-ig a közeli budaörsi kopárosokon, a sas-hegyihez nagyon hasonló élőhelyen még költött.

 

Koffán Károly festőművész – aki az 1950-es években a Madártani Intézet külső munkatársaként értékes adatokat szolgáltatott a Budai-hegység madárvilágáról – 1960-ig tavaszonként a Sas-hegyen gyakran látott átvonuló kövirigókat. Szerinte ezek a budaörsi populáció madarai lehettek. Azonban a kövirigó fészkét a Sas-hegyen már nem találta meg.

 

A kövirigó eltűnését a Budai-hegységből több kedvezőtlen tényező is okozhatta. Egyrészt a faj európai állományának csökkenése, amely elsősorban az északi populációkat érinti.

Másrészt fontos szerepet játszhatott a város terjeszkedése, a forgalom növekedése, a kóbor kutyák és macskák elszaporodása. A sas-hegyi állományt ezek a tényezők minden bizonnyal súlyosabban érintették.

 

(Lullula arborea)

 

A Budai-hegység valamikor ennek a fajnak is jellegzetes fészkelőhelye volt.

Kis számban még ma is költ a Budaörs fölötti Csíki-hegyeken és a Nagy-Szénáson.

A Sas-hegyen is megfigyelhető, mint tavaszi átvonuló, de az 1950-es évek vége óta nem fészkel itt. Eltűnésének valószínű okozója a város terjeszkedése, és az ezzel járó forgalomnövekedés. Az erdei pacsirta földön fészkelő faj, fészkeit fokozottan veszélyeztetik az elszaporodó házimacskák, csavargó vagy póráz nélkül sétáltatott kutyák.