Pest-Buda, majd 1873 után a gyors fejlődésnek indult Budapest terjeszkedését sokáig szinte mindenki örömteli folyamatnak látta. A jómódú polgárok villákat építettek az erdők, a gyümölcsösök és a legelők helyén, emellett az ipari telephelyek és a közlekedés is egyre több természetes élőhelyet emésztett fel a főváros körül. A terjeszkedő háztenger egyre szorosabbra fonta gyűrűjét a Sas-hegy körül is. A második világháborút megelőző időszakban a parcellázások elérték a hegy főgerincét. A parcellázatlan főcsúcsok és a déli lejtő területe pedig „közkert” szerepkört kapott a főváros rendezési tervében, így a kopár részek erdősítése megkezdődött. Ma már rémképnek látjuk, de a XX. század első felében közeli lehetőségnek tűnt a hegy teljes urbanizációja.
Szerencsére 1780 és 1940 között a hegyen változó intenzitású, de kiterjedt kutatások folytak. A kutatók – amellett, hogy újabb és újabb növény- és állatfajokat írtak le – kezdték látni, hogy a Budai-hegység egyes részeit mindenképpen meg kell óvni a város terjeszkedésétől. Elsőként Pénzes Antal Budapest élővilága című könyvében veti fel 1942-ben „a Sas-hegy felső, sziklás és füves része” megvédésének fontosságát, a területen található természeti értékek: sziklaalakzatok, dolomit- és lösznövényzet, és az ehhez kötődő, főleg posztglaciális-xerotherm ritkaságokat felmutató állatvilág védelme érdekében.
Tizenöt évnek kellett eltelnie, míg az Országos Természetvédelmi Tanács 985/1957. számú határozata létrehozza a 30 hektáros „Sashegy” Természetvédelmi Területet. A határozat, a főváros szélén fekvő terület bekerítését, szigorú őrzését, erdősítést, élőhely-rekonstrukciót, s mindenféle hasznosítási tilalmat ír elő, tehát a fokozott védettség ismérveit. A megvalósítás 1958-ban kezdődött meg. Sokáig fegyveres őrök is tartózkodtak a hegyen.
A Budai-hegység természeti értékeinek védelme szempontjából igen jelentős lépés volt, hogy 1978-ban létrehozták a Budai-Tájvédelmi Körzetet. Ennek területe sokszorosa a Sas-hegyi Természetvédelmi Területnek, de Buda természetvédelmi értékein belül a Sas-hegy kiemelt jelentősége továbbra is megmaradt.
A rendszerváltást követő évtizedben megváltozott a természetvédelem jogi szabályozása és intézményrendszere, és a területen új károsító tényezők is jelentkeztek. A lakóövezetek közti zöldterületek, közparkok, kutyafuttatók területének csökkenésével megnövekedett a természetvédelmi területekre nehezedő lakossági nyomás. Sajnos a Sas-hegyen is egyre több lett az illegális behatoló. A kutyasétáltatás, a kerékpározás és a szinte állandó zavarás miatt több ritka állatfaj már eltűnt a területről. A látogatók egy része tudta, hogy tilosban jár, mások jóhiszeműen azt gondolták, hogy egy kis sétával nem tesznek kárt a terület élővilágában. A kiépített tanösvények mellett, új ösvényeket tapostak, ezzel megindították az eróziót, tűzrakó-helyeket létesítettek. Jelentős területek károsodtak, számos védett érték jelenleg is pusztulóban van.
Ezért a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság – mint természetvédelmi hatóság – az új jogrendnek megfelelő határozatában, 2003-ban megerősítette a Sas-hegy védelmét. A terület látogathatóságát korlátozta, úgy döntött, hogy a vendégek csak a kijelölt tanösvényeket és pihenőhelyeket vehetik igénybe.
2007-ben a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság elnyerte az Európai Unió INTERREG programjának támogatását a Sas-hegyi Természetvédelmi Terület megújítására, védelmére és az értékek bemutatására. A pályázat keretében 2008 tavaszán, a Sas-hegyi Természetvédelmi Terület fennállásának 50. évfordulójára a látogatóközpontban új kiállítás épült. Azt reméljük, hogy akik megismerkednek a jeles kutatók közreműködésével készült kiállítással, azok megértik, hogy a Sas-hegy ritka fajai és életközösségei túlélők, amelyek menedékre leltek itt, a hegyen. Mindannyiunk felelőssége, hogy a következő nemzedékek számára is megmaradjanak.
